Xántus János Kéttanítási Nyelvű Gimnázium

Tanévnyitó ünnepély

🕒 2026.09.02.

Ünnepélyes keretek között kezdetét vette az új tanév gimnáziumunkban. Dr. Fehérvizi Judit igazgató asszony megnyitotta a 2026/2027-es tanévet, és köszöntötte iskolánk valamennyi diákját, pedagógusát és munkatársát.

Az ünnepség során köszöntöttük új kollégáinkat, valamint bemutatkoztak az új gólyaosztályok és osztályfőnökeik is. Az évfolyamonkénti diákköszöntés során külön figyelmet kaptak a gólyaosztályok, akik számára most kezdődik a gimnáziumi élet, és a végzősök, akik számára ez az év már az érettségihez és a továbbtanuláshoz vezető út fontos állomása.

Igazgató asszony beszédében az előttünk álló tanév legfontosabb eseményeit, céljait és feladatait ismertette. A hagyományos iskolai programok mellett idén is számos közösségi és kulturális esemény vár ránk.

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium kiemelt célkitűzéseivel összhangban, úgy alakítottuk ki a tanév rendjét, hogy az még több teret adjon a tanulói részvételnek és segítse elő az iskolai közösség megerősítését.

A Minisztérium elvárása a diákok érdemi bevonása az őket érintő iskolai kérdésekről folyó közös gondolkodásba, véleményük, tapasztalataik és javaslataik tudatos becsatornázása az intézmény működésébe. Mi ezt az eddigi jó gyakorlataink (Diákparlament, Nyitott Ajtók) további működtetésével és kiszélesítésével kívánjuk megoldani.

A tanév egyik újdonsága lesz a szeptemberben megrendezendő Diákok Hangja Témanap, amely lehetőséget teremt arra, hogy tanulóink véleménye, ötletei és javaslatai még hangsúlyosabban megjelenjenek az iskolai életben. Szeptember 24-én, a Diákok Hangja Témanap keretében, a nagyszünetben DÖK elnök választást tartunk, de előtte még, az 5-6. órában minden osztály megvitatja a Házirendet és javaslatot tehet a bővítésére, illetve a módosítására. Azt szeretnénk elérni, hogy olyan Házirend jöjjön létre, melyet a Diákság el tud fogadni és a magáénak érez.

Az új tanévben folytatjuk az Aktív Iskola programban végzett munkánkat is. A tavaly megszerzett ezüst minősítés után célunk az arany fokozat elérése. Emellett az Erasmus+ diákmobilitási programok révén tanulóink számára idén is lehetőség nyílik külföldi tapasztalatszerzésre, nyelvgyakorlásra és más kultúrák megismerésére.

Az elmúlt tanév eredményei bizakodásra adnak okot: 44 diákunk tett kitűnő érettségi vizsgát, a vizsgaeredmények átlaga pedig 4,6 lett.

Ezek a sikerek megfelelő alapot jelentenek ahhoz, hogy az új tanévben is közösen magasra tegyük a mércét.

Sok sikert, kitartást, élményt és örömteli közös pillanatokat kívánunk minden diákunknak és kollégánknak a 2026/2027-es tanévre!