Az idei tanévbe is a Művészetek Hete programsorozat részeként került megrendezésre Szent Korona témakörben a Xántus Művelődéstörténeti vetélkedő szóbeli döntője. A nagy érdeklődéssel várt megmérettetés során a döntőbe jutott 5 csapat, egy előzetesen kisorsolt témakörben adta elő 15-20 perces színes prezentációját. A színvonalas verseny győztese a 11. B osztály négy fős csapata lett, akik a koronázási jelképek történetéből mutattak be nagy tetszést arató előadást. A döntőbe jutott csapatok mindegyike értékes nyereményekkel gazdagodott, melyekért szeretnénk köszönetet mondani a Szent István Kávéház, a Várkapitányság nonprofit Zrt., valamint a szülői közösség tagjainak.
A verseny végeredménye.
1. helyezett 11. B Bartus Dániel, Kis Gergő, Mallár-Varga Karolina, Péter Bettina